|
Egyike a legrégebbi kultúrterületeknek hazánkban: az előkerült leletek, emlékek hatezer év történéseiről tanúskodnak; közülük a legértékesebb a Kökény-dombi Vénusz.
A honfoglalás után a Csák és a Bór-Kalán nemzetség birtoka. Első említésére 1266-ban Wisarahel-ként került sor. 1280-ban itt, a Hód-tó partján verte le IV. László a kunokat. 1437-től a Hunyadiaké, 1461-től mezőváros. A török hódoltság alatt khász (szultáni) birtok, befogadva a város határában elpusztult mintegy húsz falu lakosságát. (Ezek közül mindössze Csomorkány mezővárosnak mutatja nyomát a középkori templomrom, a többi már csak határnevekben él.) Az 1596. évi tatárdúlás és a tizenötéves háború pedig a várost is szinte teljesen elnéptelenítette. A 17. században Bercsényi-birtok, a későbbiekben gróf Károlyi Sándor tulajdona.
A Tisza-szabályozás átmenetileg munkaalkalmat biztosított a város szegényparasztjainak. Az évszázados gondot okozó árvizek ellen a szegedi katasztrófa után, 1879-81 között emelték a 3 km hoszszú téglafalat. 1873-tól önálló törvényhatóság, 1950-62 között megyeszékhely, jelenleg megyei jogú város.
A városi élet kellemes színtere a promenád és a korzó. Vásárhelyen fúrták az Alföld első artézi kútját 1878-80 között. Gyógyhatású termálvízre települt a városi strandfürdő.
A megye egyik legjelentősebb múzeumát 1904-ben alapították. Az Alföldi Galéria az itt alkotó művészek - Tornyai János, Endre Béla, Medgyessy Ferenc és mások - munkásságából ad áttekintést. Művésztelepe országosan ismert a rendszersen jelentkező Vásárhelyi Őszi Tárlattal. A város nevezetességei közé tartoznak a gazdag szinárnyalatú szőrhímzések, a csúcsi fazekasház, a Majolikagyár, s Közép-Európa legjelentősebb mérleggyára; kötöttárugyárát még 1889-ben alapították. Fontos feladatokat lát el a mezőgazdasági szakemberképzésben.
|
